Akikre büszkék vagyunk


Kari IMSc ösztöndíjak és elismerő oklevelek

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja évfolyamonként és szakonként a legkiválóbb 5-5 hallgatónak tanévenként egyszer tanulmányi munkájának elismeréseként egyösszegű Dékáni IMSc Ösztöndíjat adományozhat. Dékáni IMSc ösztöndíjban csak az a hallgató részesülhet, aki az adott félév végéig valamennyi mintatantervi követelményét teljesítette. A hallgatói teljesítmények sorrendjét 50%-ban az adott szemeszterben elért, kredittel súlyozott tanulmányi átlag, és 50%-ban az adott szemeszterben teljesített tárgyakhoz köthető többletteljesítések során szerzett pontok határozzák meg. Az elérhető maximális rangsorpontszám 300 pont.

Az IMSc program évfolyamonként és szakonként legjobban teljesítő, de az adott szemeszterben Kari IMSc Ösztöndíjban nem részesített további legfeljebb 5-5 hallgatója számára tanulmányi munkájának elismeréseként a Kar dékánja IMSc Elismerő Oklevelet adományoz. A hallgatói teljesítmények sorrendjét esetükben is 50%-ban az adott szemeszterben elért, kredittel súlyozott tanulmányi átlag, és 50%-ban az adott szemeszterben teljesített tárgyakhoz köthető többletteljesítések során szerzett pontok határozzák meg.

 

DÉKÁNI IMSC ÖSZTÖNDÍJASOK A 2022/23 TANÉV Végén

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1.évf. Agod Solt * 237,5 p Bánáti Tamás 207,91 p
Bujdosó Gergő * 262,63 p Csoknyai Soma 173,06 p
Görömbey László * 234,59 p Dóra Márton  159,56 p
Szatmári Soma * 263,75 p Telekes Márton Gábor 299,5 p
Szatmáry Zoltán * 242,63 p Varga Ádám 244,22 p
2. évf. Fiák Ádám 259 p Jedla Martin 238,75 p
Horváth Ádám 273,5 p Koleszár Csoma 214,69 p
Kis-Bogdán Kolos 243,5 p Sepsi Csombor Márton 252,75 p
Markó Péter Dániel 235,5 p Szabó Dominik Tamás 256,75 p
Vértesaljai Bálint 284 p Vágó Bendegúz Zsolt 257,75 p
3. évf. Kiovics Dániel 258 p Balázs László 183,88 p
 Kőfaragó Nándor 262 p Baráth László 225 p
Potyók Csaba  256,5 p Galó András  174,85 p
Vass Annamária  240 p Karsai Áron  163,76 p
Vörös Asztrik  280,5 p Tabajdi Máté 177,98 p
4. évf. Fuchs Gábor 211 p Kiss Nimród 140,82 p
 Mészáros Péter 204,5 p Kiss Viktor 127,53 p
Somorjai Márk István  119,5 p Kósa György Máté 154,44 p
Telbisz Csanád Ferenc 228,5 p Kovács Gergely 152,6 p
Tumay Ádám 193,5 p Trombitás Zalán 135,12 p

(*): Morgan Stanley ösztöndíj

 DÉKÁNI IMSC elismerő oklevelek A 2022/23 TANÉV végén

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Lichter Bertalan Ede 218,43 p Bálint András 119,31 p
Szabó Benedek 231,23 p Hajnal Bálint 127,19 p
Szilvágyi Dániel Zoltán 198 p Kullmann Barnabás 159 p
Tömöri Péter András 205,2 p Magyar Márton Tamás 151,25 p
Zelei Mátyás 217,88 p Szabó Roland 117,75 p
2. évf. Bohács Tamás 230,38 p Baki Bence István 207,58 p
Penc Márk 229,5 p Csala Benedek Mihály 163,88 p
Sebők Lili 232 p Nagy Bálint Attila 157,75 p
Szaniszló Csongor Ádám 231 p Szabó Dániel 188,71 p
Szarkowicz Dániel 233,11 p Szeibel Richard 202,75 p
3. évf. Dancsó Marcell 232,5 p Jost Márk Benedek 149,13 p
Kende Zoltán 202,5 p Papdi Péter 121,44 p
Pásztor Kristóf-Mátyás 232,25 p Vajda Balázs 97, 36 p
Rádai Ronald 219,92 p Varga Eszter Anna 146,75 p
Szarvas Dániel 209,27 p Varga Péter 149,05 p
4. évf. Gergály Anna 177,72 p Balla János 75,75 p
Juhász Benedek László 163,82 p Bindics Boldizsár 114,17 p
Péter István 152,5 p Garad Ágoston Attila 99,82 p
Tóth Péter 155,5 p Langer Ákos 125,08 p
Trombitás Péter 150,75 p Merkl Gergely Máté 78,13 p

DÉKÁNI IMSC ÖSZTÖNDÍJASOK A 2021/22 TANÉV Végén

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1.évf. Horváth Ádám * 277 p Vágó Bendegúz Zsolt 256 p
Vértesaljai Bálint * 274,25 p Szabó Dominik Tamás 228,21 p
Fiák Ádám * 233,5 p Sepsi Csombor Márton 221,75 p
Árva Norbert Ákos * 232,5 p Baki Bence István 201 p
Kis-Bogdán Kolos * 223,34 p Kálmán Zalán Zoltán 189,26 p
2. évf. Vörös Asztrik 275 p Baráth László 284,7 p
Kiovics Dániel 273 p Karsai Áron 244 p
Kőfaragó Nándor 268 p Galó András 233,55 p
Potyók Csaba 263 p Jost Márk Benedek 220,41 p
Pásztor Kristóf-Mátyás 260,5 p Tabajdi Máté 210,55 p
3. évf. Telbisz Csanád Ferenc 246 p Tóth Bálint 216 p
 Gergály Anna 231,5 p Kósa György Máté 193,23 p
Somorjai Márk István  230,5 p Trombitás Zalán  184,5 p
Fushs Gábor  228,5 p Garad Ágoston Attila  171,87 p
Mészáros Péter  227 p Kurucsai András 166,02 p
4. évf. Cziborová Dóra 269 p Iványi László Máté 236 p
 Bicski Bálint 259 p Szécsényi Nándor 235 p
Szőke Balázs  254 p Oláh Kristóf 231 p
Killin Attila 252 p Fekete Balázs Attila 229 p
Csehi Ágoston István 252 p Horváth Péter 221 p

(*): Morgan Stanley ösztöndíj

 DÉKÁNI IMSC elismerő oklevelek A 2021/22 TANÉV végén

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Bohács Tamás 215 p Killin Beáta 189,05 p
Tóth Hunor Zoltán 213,2 p Koleszár Csoma 182,55 p
Sebők Lili 206 p Szeibel Richárd 178,93 p
Kereszthury Péter 202,79 p Wanek Olivér 158,07 p
Némethi Bence 201,07 p Kozaróczy Csaba 154,78 p
2. évf. Dancsó Marcell 259 p Varga Eszter Anna 178,5 p
Furmann Bálint 244,72 p Rusvai Miklós 171,31 p
Tóth Marcell Balázs 243 p Balázs László 161,12 p
Tóth Kristóf 242 p Varga Péter 150,55 p
Kisida Júlia Lili 233 p Vincze András 150,53 p
3. évf. Tumay Ádám 217,5 p Kiss Viktor 158,7 p
Juhász Benedek László 213,5 p Kovács Gergely 146,14 p
Tran Ádám 200,34 p Ujvári András Zsolt 134,29 p
Kalamár Ödön 200,22 p Kiss Nimród 127,08 p
Damenija Vitéz 186,93 p Kovács Máté 124,05p
4. évf. Kacsó Péter Gábor 251 p Kolontári Péter 209 p
Szinyéri Bence 247 p Novozánszki Zsombor 150 p
Barta Botond Gábor 232 p Pintér Bálint 150 p
Karsa Zoltán István 231 p Weisz Pál 136,5 p
Lakatos Dorina Petra 220 p Tallósi Máté 132 p

DÉKÁNI IMSC ÖSZTÖNDÍJASOK A 2020/21 TANÉV VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1.évf. Telekes Márton Gábor * 293 p Baráth László 260 p
Pásztor-Kristóf Mátyás * 275,5 p Galó András 211,8 p
Kőfaragó Nándor * 269 p Varga Eszter Anna
205,21 p
Kiovics Dániel * 256,5 p Vincze András 199,61 p
Füstös Gergely *  246,5 p Tabajdi Máté 191,21 p
2. évf. Telbisz Csanád Ferenc 279 p Kovács Gergely 252,25 p
Somorjai Márk István 269 p Tóth Bálint 236,5 p
Fuchs Gábor 257,51 p Bindics Boldizsár 229,51 p
Tumay Ádám 254,51 p Kósa György Máté 221,18 p
Mészáros Péter 253,5 p (**) 207,7 p
3. évf. Csehi Ágoston István 237 p Oláh Kristóf 209,63 p
Sillye Martin Zoltán
229,36 p Kolontári Péter 208,87 p
Bicski Bálint
228,25 p  Szécsényi Nándor
204 p
 Killin Attila
216 p  Fekete Balázs Attila
196,89 p
 Tóth Máté
215,5 p Iványi László Máté 192 p
4. évf. Pogány Domonkos 330 p (**) 280 p
 Szkupien Péter
315 p Vékássy Áron
277 p
Sándor Dániel
311 p (**) 277 p
Kiss Richárd 306 p Máté Lilla Szilvia 271 p
Bodnár Anna 297 p Szegeczki Imre 269 p

(*): Morgan Stanley ösztöndíj     (**): Fegyelmi büntetés miatt nem jelenhetnek meg a dicsőségoldalon

DÉKÁNI IMSC ELISMERŐ OKLEVELEK A 2020/21 TANÉV VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Vörös Asztrik 240,43 p Jost Márk Benedek 188,35 p
Tóth Kristóf 236,5 p Varga Péter 174,29 p
Furmann Bálint 234 p Karsai Áron 159,67 p
Dancsó Marcell 227,5 p Csiszár Zoltán 111,58 p
Potyók Csaba 224,57 p Papp Dominik Edvárd 106,21 p
2. évf. Gergály Anna
248,5 p Garad Ágoston Attila 206,76 p
Damenija Vitéz 247,92 p Kiss Viktor 202,45 p
Péter István 246 p Balla János 201,93 p
Dolnay Ádám 243,02 p Trombitás Zalán 187,65 p
Juhász Benedek László 241 p Újvári András Zsolt 167,55 p
3. évf. Cziborová Dóra 214,75 p Horváth Péter 189 p
Barta Botond Gábor 202,79 p Orosz Levente 151,69 p
Szinyéri Bence 201,05 p Novozánszki Zsombor 132,11p
Szőke Balázs 193,74 p Weisz Pál 130,65 p
Blum Balázs Gábor 186,88 p Szalay Szabolcs 129,48 p
4. évf. Kovács Levente 281 p Skribanek Solt 265 p
Kádár Attila 272 p Vajda Dániel László 263 p
Czurkó Szabolcs Dániel 268 p Fenyvesi Levente 261 p
Gera Dóra 253,5 p Lévay Mátyás 253 p
Fazakas Réka 250 p Tolmácsi Ágnes 235 p

 IMSc ösztöndíjasok A 2019/20 TANÉV TAVASZI félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1.évf. Telbisz Csanád Ferenc * 295 p Kovács Gergely 249 p
Gergály Anna * 274 p Garad Ágoston Attila 230 p
Somorjai Márk István * 263 p (**) 228 p
Mészáros Péter * 261 p Tóth Bálint 218 p
Pólya Mátyás Dániel * 259 p Kósa György Máté 205 p
2. évf. Killin Attila 263 p Oláh Kristóf 267 p
Bicski Bálint 263 p Kolontári Péter 264 p
Sándor József 262 p Fekete Balázs Attila 259 p
Szinyéri Bence 258 p Horváth Péter 255 p
Csehi Ágoston István 254 p Novozánszki Zsombor 243 p
3. évf. Fetter László 261 p Skribanek Solt 199 p
Pogány Domonkos 258 p Lévay Mátyás 190,5 p
Szkupien Péter
245 p (**) 190,5 p
Sándor Dániel
229 p (**) 181 p
Bodnár Anna
223 p Tolmácsi Ágnes 177 p
4. évf. Varnyú Dóra 150 p Polgár Tamás András 150 p
anonymus 150 p Fraknói Tamás Gábor 150 p
Szekeres Dániel 150 p Frey Balázs 150 p
Szörfi Jázmin 150 p Hódosy Kristóf 150 p
Zalavári Márton 150 p Lernyei Marcell 150 p
5. évf. Szabó Dániel 150 p Reizinger Patrik 150 p
Almási Péter Béla 150 p Csathó Botond Tamás 133,5 p
Tamás Csongor 150 p Törcsvári Zsombor János 132 p
Szőke Máté 150 p
Gnandt Balázs 150 p
Tegzes Tamás 150 p
Nagy Bálint 150 p
Maidics Barnabás 150 p
Formanek András 150 p
Oláh Gergely 150 p

(*): Morgan Stanley ösztöndíj     (**): Fegyelmi büntetés miatt nem jelenhetnek meg a dicsőségoldalon

IMSc ELISMERŐ OKLEVELEK A 2019/20 TANÉV TAVASZI félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Fuchs Gábor 257 p Keltay Dóra 184 p
Juhász Benedek László 253 p Trombitás Zalán 164 p
Péter István 250 p Merkl Gergely Máté 162 p
Dolnay Ádám 242 p Újvári András Zsolt 161,5 p
Tumay Ádám 232 p Kiss Nimród 148,5 p
2. évf. Sillye Martin Zoltán
251 p Iványi László Máté 240,5 p
Cziborová Dóra 250 p Szécsényi Nándor 240 p
Tóth Máté 245 p Weisz Pál 221,5 p
Szőke Balázs 245 p Orosz Levente 181,5 p
Mózsa Ábel 244 p Szalay Szabolcs 176 p
Barta Botond Gábor 244 p
3. évf. Kiss Richárd 218,5 p Bányász László 168 p
Lellei Benedek 200 p (**) 151,5 p
Kádár Attila 193,5 p (**) 143 p
Schmelczer András 186 p Vajda Dániel László 127,5 p
Pallag Jonatán 182 p Abonyi-Tóth Barbara 113 p
4. évf. Krizsán Levente Csaba 133,5 p Kesztelyi Márton 135 p
Schulcz Ferenc 132 p Horváth András János 133,5 p
Baross Anna 132 p Sánta Márton 132 p
Frey Balázs Konrád 130,5 p Bazsó Sándor 126 p
Kertész Gergő Csaba 115,5 p Pintér Gergő 117 p
5. évf. Kondákor András 90 p
Balogh Bence 85,5 p
Kiss Tamás 70,5 p
Radványi Patrik Tamás 66 p
Marosvári Kristóf 63 p

(**): Fegyelmi büntetés miatt nem jelenhetnek meg a dicsőségoldalon

IMSc ösztöndíjasok A 2019/20 TANÉV ŐSZI félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1.évf. Telbisz Csanád Ferenc * 265 p Kósa György Máté 230 p
Pólya Mátyás Dániel * 250 p Bindics Boldizsár 226 p
Gergály Anna * 249 p Kurucsai András 221 p
Péter István * 242 p Garad Ágoston Attila 218 p
Mészáros Péter * 241 p Merki Gergely Máté 217 p
Keltai Dóra 216 p
2. évf. Killin Attila 256,5 p Szécsényi Nándor 217,5 p
Csehi Ágoston István 249,5 p Fekete Balázs Attila 210 p
Szinyéri Bence 235 p Kolontári Péter 203,5 p
Bicski Bálint 235 p Oláh Kristóf 199 p
Józsa Richárd 218,5 p Iványi László Máté 193 p
3. évf. Fetter László 251,5 p Abonyi-Tóth Barbara 234 p
Pogány Domonkos 246 p Lévay Mátyás 227 p
Sándor Dániel
237 p Bányász László 209 p
Bodnár Anna
230 p Skribanek Solt 202 p
Szkupien Péter
223,5 p
4. évf. Varnyú Dóra 321 p Sánta Márton 273 p
Szekeres Dániel 305 p Polgár Tamás András 267 p
anonymus 291 p Fraknói Tamás Gábor 266 p
Szörfi Jázmin 291 p Frey Balázs 261 p
Frey Balázs Konrád 283 p Cseppentő Viktor 247 p
5. évf. Szabó Dániel 303,19 p Reizinger Patrik 279 p
Almási Péter Béla 279,69 p Csathó Botond Tamás 221,5 p
Tamás Csongor 271 p
Belákovics Ádám 267,5 p
Szőke Máté 224,4 p

(*): Morgan Stanley ösztöndíj

IMSc ELISMERŐ OKLEVELEK A 2019/20 TANÉV ŐSZI félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Fuchs Gábor 229 p Kovács Gergely 208,5 p
Juhász Benedek László 227 p Török Ádám István 206 p
Dolla Bálint Izsák 216 p Madarász Tamás Győző 181 p
Rancz Máté 212 p Tóth Bálint 168 p
Csala Péter 212 p
2. évf. Cziborová Dóra
202 p Horváth Péter 181 p
Tóth Máté 199 p Novozánszki Zsombor 134 p
Demeter Norbert Krisztián 190 p Szilágyi Gábor 102 p
Karmacsi Péter 185,5 p Bak Bálint 97,5 p
Szőke Balázs 185,5 p Kepics János 97,5 p
3. évf. Schmelczer András 195 p Vajda Dániel László 135 p
Lellei Benedek 167 p Bárdos Bors Márton 135 p
Kádár Attila 147,5 p Vozár Viktor 130,5 p
Balhási Zalán 134 p Marosits Ádám 115 p
Kulcsár Dániel 128,5 p Tolmácsi Ágnes 101,5 p
Máté Lilla Szilvia 99,5 p
4. évf. Kertész Gergő Csaba 273 p Bazsó Sándor 150 p
Zalavári Márton 259 p Horváth András János 150 p
Gyönki Bendegúz 207,5 p Pintér Gergő 150 p
Krizsán Levente Csaba 160 p Kesztelyi Márton 150 p
Baross Anna 152 p Fényes Balázs 150 p
Hódosy Kristóf 150 p
Leicht Ferenc Viktor 150 p
5. évf. Gnandt Balázs 169,16 p Kondákor András 82,5 p
Tegzes Tamás 167,18 p Balogh Bence 75 p
Fodor Balázs 151,17 p Törcsvári Zsombor János 70,5 p
Juhos Attila 145,69 p Reucsán Bence 57 p
Nagy Bálint 126,66 p Kiss Tamás 51 p

IMSc ösztöndíjasok A 2018/19 TANÉV TAVASZI félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1.évf. Antal Mátyás * 251,75 p Szécsényi Nándor 232 p
Szinyéri Bence * 251 p Kolontári Péter 199 p
Csehi Ágoston István * 243,5 p Weisz Pál 185 p
Bicski Bálint * 230,25 p Fekete Balázs Attila 178,5 p
Killin Attila * 225 p Tallósi Máté 168,5 p
2. évf. Pogány Domonkos 264 p Telekes Márton Gábor 297 p
Fetter László 259 p Lévay Mátyás 258 p
Sándor Dániel 254 p Vozár Viktor 243,5 p
Lellei Benedek 250 p Abonyi-Tóth Barbara 225,5 p
Bodnár Anna 247 p Bányász László 219,5 p
3. évf. Varnyú Dóra 251 p Nagy Simon József 178 p
anonymus 242 p Frey Balázs 168 p
Frey Balázs Konrád 232 p Polgár Tamás András 167 p
Szekeres Dániel
226 p Sánta Márton 162 p
Révy Gábor
198 p Bazsó Sándor 160,5 p
4. évf. Tamás Csongor 170 p Reizinger Patrik 150 p
Gnandt Balázs 170 p

(*): Morgan Stanley ösztöndíj

IMSc ELISMERŐ OKLEVELEK A 2018/19 TANÉV TAVASZI félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Cziborová Dóra 211,5 p Bálint Gergely 146,5 p
Sándor József 200 p Horváth Péter 145,5 p
Takáts Bálint 195 p Iványi László Máté 127 p
Matyasi Lilla Nóra 181 p Oláh Kristóf 124,5 p
Csókás Bence Viktor 181 p Novozánszki Zsombor 110,5 p
2. évf. Szkupien Péter 240 p Skribanek Solt 182 p
Pallag Jonatán 233 p Fekete Gábor 172 p
Schmelzer András 231 p Mogyorósi Bálint 163 p
Balassa Ádám 229 p Marosits Ádám 156,5 p
Kádár Attia 212 p Vajda Dániel László 133,5 p
3. évf. Zalavári Márton 188 p Lernyei Marcell 159 p
Szörfi Jázmin 182 p Horváth András János 146 p
Vankó Dániel Gábor 177 p Fraknói Tamás Gábor 115,5 p
Krizsán Levente Csaba 174 p Cseppentő Viktor 112 p
Ács Bendegúz 159 p Pintér Gergő 112 p
4. évf. Almási Péter Béla 170 p Csathó Botond Tamás 101 p
Belákovics Ádám 170 p Reucsán Bence 84 p
Juhos Attila 150 p
Szabó Dániel 150 p

IMSc ösztöndíjasok A 2018/19 TANÉV őszi félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1.évf. Killin Attila 250 p Szécsényi Nándor 231 p
Szinyéri Bence 245 p Fekete Balázs Attila 207 p
Csehi Ágoston István 243 p Bálint Gergely 207 p
Antal Mátyás 233 p Oláh Kristóf 197 p
Csókás Bence Viktor 222 p Horváth Péter 185 p
Hain Balázs Márk 218 p
2. évf. Bodnár Anna * 290 p Szegeczki Imre 245 p
Pogány Domonkos * 285 p Lévay Mátyás 241,5 p
Szkupien Péter * 258 p Vozár Viktor 232,5 p
Fetter László * 256 p Abonyi-Tóth Barbara 228,5 p
Sándor Dániel * 217 p Marosits Ádám 208,5 p
3. évf. Szekeres Dániel 261 p Lernyei Marcell 216 p
anonymus 246 p Fraknói Tamás Gábor 202,5 p
Varnyú Dóra 233 p Frey Balázs 201,5 p
Szörfi Jázmin 233 p Horváth András János 198 p
Zalavári Márton 230 p Polgár Tamás András 188 p
4. évf. Almási Péter Béla 179 p Radványi Patrik Tamás 158 p
Balog Gergely 166 p Reizinger Patrik 150 p
Belákovics Ádám 158 p Bán Balázs József 150 p
Tegzes Tamás 152 p
Tamás Csongor 151,5 p

(*): Morgan Stanley ösztöndíj

IMSc ELISMERŐ OKLEVELEK A 2018/19 TANÉV őszi félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Bicski Bálint 199 p Kolontári Péter 161 p
Kacsó Péter Gábor 190 p Weisz Pál 153,5 p
Takáts Bálint 189 p Tallósi Máté 130,5 p
Karsa Zoltán István 173,5 p Moró Márton 130 p
Pintér Bálint 95,5 p
2. évf. Radnai László 211,5 p Mogyorósi Bálint 179 p
Schmelzer András 205 p Bányász László 167,5 p
Kádár Attila 204 p Bárdos Bors Márton 137 p
Lellei Benedek 204 p Skribanek Solt 132,5 p
Papp Bernadett Judit 195 p Vajda Dániel László 131,5 p
3. évf. Frey Balázs Konrád 213 p Nagy Simon József 181 p
Révy Gábor 179 p Bazsó Sándor 179 p
Krizsán Levente Csaba 175 p Keszthelyi Márton 170 p
Ács Bendegúz 164,5 p Sánta Márton 156 p
Vankó Dániel Gábor 135 p Fényes Balázs 154,5 p
4. évf. Neubrandt Dóra 150 p Kondákor András 127,5 p
Máté Sebestyén 145,5 p Törcsvári Zsombor János 121,5 p
Horváth István Máté 145,5 p Kiss Tamás 111 p
Kovács Ádám 140 p Balogh Bence 93 p
Oláh Gergely 139 p Marosvári Kristóf 0 p

IMSc ösztöndíjasok A 2017/18 TANÉV TAVASZI félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Bodnár Anna * 250 p Lévay Mátyás 218 p
Kovács Levente * 243 p Abonyi-Tóth Barbara 217 p
Szkupien Péter * 218 p Bányász László 213 p
Fetter László * 217 p Fekete Gábor 199 p
Kádár Attila * 217 p Marosits Ádám 183 p
2. évf. Szekeres Dániel 279 p Fraknói Tamás Gábor 226,5 p
anonymus 263 p Bazsó Sándor 212 p
Varnyú Dóra 261 p Horváth András János 209,5 p
Szörfi Jázmin 253 p Lernyei Marcell 202 p
Schulcz Ferenc 250 p Polgár Tamás András 201 p
3. évf. Szabó Dániel 179 p Reizinger Patrik 206 p
Nagy Bálint 166 p Balogh Bence 168 p
Maidics Barnabás 158 p Holczer András 150 p
Gnandt Balázs 152 p Csathó Botond Tamás 150 p
Juhos Attila 151,5 p

(*): Morgan Stanley ösztöndíj

IMSc ELISMERŐ OKLEVELEK A 2017/18 TANÉV TAVASZI félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Radnai László 215 p Mogyorósi Bálint 170 p
Schmelczer András 215 p Vozár Viktor 163,5 p
Gera Dóra 209 p Vajda Dániel László 113 p
Kovács Ádám 187 p Fenyvesi Levente 84 p
Czurkó Szabolcs Dániel 186 p Bárdos Bors Márton 78 p
2. évf. Ács Bendegúz 247 p Nagy Simon József 193,5 p
Zalavári Márton 243 p Frey Balázs 192,5 p
Frey Balázs Konrád 229 p Sánta Márton 192 p
Révy Gábor 224 p Pintér Gergő 137 p
Krizsán Levente Csaba 221 p Cseppentő Viktor 123,5 p
3. évf. Almási Péter Béla 150 p Reucsán Bence 137,5 p
Neubrandt Dóra 150 p Törcsvári Zsombor János 123,5 p
Fodor Balázs 150 p Kondákor András 122,5 p
Oláh Gergely 141,5 p Bán Balázs József 99 p
Tamás Csongor 135 p Kiss Tamás 94,5 p

IMSc ösztöndíjasok A 2017/18 TANÉV őszi félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. Radnai László 244 p Vozár Viktor 247 p
Szkupien Péter 219 p Abonyi-Tóth Barbara 223 p
Kádár Attila 209 p Fekete Gábor 217 p
Balassa Ádám 208 p Lévay Mátyás 212 p
Schmelczer András 203 p Mogyorósi Bálint 208 p
2. évf. anonymus 255 p Horváth András János 226 p
Szekeres Dániel 229 p Frey Balázs 205 p
Varnyú Dóra 228 p Lernyei Marcell 196 p
Frey Balázs Konrád 218 p Bazsó Sándor 189 p
Szörfi Jázmin 203 p Nagy Simon József 187 p
3. évf. Szabó Dániel 207 p Holczer András 242 p
Péterfalvi Ferenc 205 p Reizinger Patrik 237 p
Nagy Bálint 194 p Reucsán Bence 194 p
Gnandt Balázs 172 p
Tamás Csongor 165,5 p

IMSc ösztöndíjasok A 2016/17 TANÉV TAvaszi félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. anonymus 291,5 p Horváth András János 240p
Szekeres Dániel 269 p Frey Balázs 229 p
Polgár Márton 267 p Fraknói Tamás Gábor 219,5 p
Zalavári Márton 257 p Lernyei Marcell 216 p
Ács Bendegúz 242,5 p Nagy Simon József 192 p
Varnyú Dóra 241 p Polgár Tamás András 190 p
2. évf. Oláh Gergely 263 p Holczer András 247,5 p
Tegzes Tamás 244 p Reucsán Bence 212 p
Péterfalvi Ferenc 243 p Reizinger Patrik 192 p
Almási Péter Béla 239 p
Gnandt Balázs 239 p
Szabó Dániel 238 p
Tamás Csongor 236 p

IMSc ösztöndíjasok A 2016/17 TANÉV őszi félév VÉGÉN

Mérnökinformatikus szak

Villamosmérnöki szak

1. évf. anonymus 274 p Telekes Márton Gábor 271 p
Polgár Márton 266 p Horváth András János 238 p
Zalavári Márton 257 p Fényes Balázs 218 p
Ács Bendegúz 246 p Fraknói Tamás Gábor 216,5 p
Tomcsányi Gergely 245 p Nagy Simon József 213 p
2. évf. Almási Péter Béla 231 p Holczer András 236 p
Szabó Dániel 218 p Marosvári Kristóf 190 p
Belákovics Ádám 216 p Kiss Tamás 180,5 p
Gnandt Balázs 209 p
Maidics Barnabás 204 p


(GDPR megfelelés: az oldalon feltüntetett hallgatók írásbeli hozzájárulásukat adták nevük feltüntetéséhez a féléves rangsorokban. A névvel szerepelni nem kívánó díjazott hallgatókat a táblázatokban <anonymus> megjelöléssel tüntettük fel.)